//Warhammer 40k univerzumhoz tartozó szösszenetnyi fanfiction//
Nem látott semmit csupán a végtelen sötétséget, nem érzett csupán hideget. Csontig hatoló, húsba tépő fagyot... de lehetett akár magma is Ferrus kohójának mélyéről...
A penge belevág a húsba, a vér szétfröccsen, rá a páncéljára, az arcára. A tompa puffanás, amit a körülöttük zajló háború zajaitól nem kellene hallania, de mégis az tűnik a leghangosabbnak az egész csatatéren. Szinte csodálkozik, hogy nem állnak meg látván... ahogy az élettelen szemek vádlón néznek rá, és ő ráébred, mit tett.
Ferrus...
Ahogy a testvére fejével a karjaiban besétál Hóruszhoz az árulóhoz... akit meg kellett volna ölnie. Mennyin múlt? Egyetlen másodpercen, hogy kiadja a parancsot? De ezt már soha nem tudja elmondani senkinek, ezt már soha nem hinné el neki senki, ha képes is lenne még beszélni.
Fájdalom, bűntudat, rettegés. Ismétlődés.
A kín rendszertelen időközönként bukkant fel. Nem lehetett hozzászokni, nem lehetett ignorálni.
A démon időről időre bezárja őt az emlékbe, amiben végez a legkedvesebb testvérével. A lényeg mindig ugyanaz. Elárulta az apját, az emberiséget és megölte Ferrust. Mert gyenge, gyáva és vak az igazságra.
Most ez a büntetése.
Nem hitte, hogy sokáig bírja még. Azt hitte idővel belefásul, hogy kevésbé fog fájni, kevésbé tépi darabokra a felismerés. De tévedett. Akárhányszor is hullott a véres, poros földre a testvére holteste ő ugyanolyan hangosan sikoltott, ugyanúgy meghalt belül a büszke Főnixúr, hogy hátra hagyja, azt a megtört senkit, aki maradt belőle. MINDEN EGYES ALKALOMMAL.
Az ismétlődés nem tompította a kínt, inkább elmélyítette. Hiába tudta valahol mélyen, mi fog történni, nem tehetett ellene semmit és ez tette még borzalmasabbá.
Üvölteni akart. Eldobni a pengét, hagyni, hogy Ferrus végezzen vele. Térdre akart esni előtte és könyörögni, bocsásson meg és segítsen neki. Hogy még nem késő, még megállíthatják Hóruszt, hogy együtt bármire képesek...
Ehelyett csak meglendíti azt az átkozott kardot és lesújt vele...
Újra és újra és újra...
Tudom, hogy nem ugyanaz az alap, de mostanában nagyon rá vagyok kattanva az ilyen reinkarnálódós/újrajátszós sztorikra, bár ott legtöbbször egyszer kell csak átélniük a szereplőknek a traumatikus részeket, aztán képesek változtatni rajta. Bár nem ismerem a részlet alapjául szolgáló történetet, de iszonyat lélekölő lehet egy ilyen eseményt újra és újra és újra újraélni.
VálaszTörlés