Lassan tette meg az első lépést. Szaggatottan szívta be a levegőt. Az édes illat szinte marta az orrát, a szemét pedig könnyek csípték. A torka pedig majd szétszakadt a szomjúságtól. Cserepes ajkait nyalogatta.
Minden erejével, az akarata minden morzsájával tiltakozott ez ellen, hiába volt már annyira szomjas, hogy fájdalom marta összeszűkült ereit.
Megtett még egy lépést. Az izmai remegtek az erőfeszítéstől. Az orrát megcsapta az izzadtság csípős szaga. Hallotta a lélegzetet, ami ugyanolyan zihált volt, mint az övé.
Belenézett az ember szemébe. A könnycsepp végig gördült az arcán. Belesűrítette minden sajnálatát és kínját az egyetlen szóba, amit alig hallhatóan elsuttogott.
– Sajnálom...