Zsazsi - Vérszag

Hangtalanul folydogált a vérem át a bordáim között, végigcsúszott az acélpengén, majd megakadt a markolathoz érve és cseppenként a földre hullott. Homályos, szinte vak tekintettel fordultam vissza a gyilkosom felé. Szinte mosolyoghatnékom támadt, ahogy néztem azt a döbbent, hitetlenkedő képét. Pedig szép arcú fiú volt, és ügyesen mozgott, jó kardforgató volt.

Első kábulatomból éles csendülés riasztott, ahogy a tőröm kihullott elerőtlenedő ujjaim közül. A fiú oldalra pillantott, s habár szükségtelen volt, félrerúgta a tőrt, mielőtt kirántotta volna mellkasomból a pengét, amivel eddig az ágyam széléhez szegezett.

Összerogytam tehetetlen súlyom alatt, fejem előrebillent, de utolsó erőmmel még ismét felnéztem. Fémes nedvesség kúszott fel a torkomból a számba. Hagytam, had folyjon le az államon.

Az agyam még működött, ha nem is teljesen jól. Kérdezni akartam, számon kérni, de minden mondat túl hosszúnak bizonyult.

– Miért...? – hörögtem végül. Hangomat kásássá tette a kibuggyanó véres nyál.

– A tanácsos utasítására – közölte a fiú. Különös mély hangja volt. Épp mutált. Ekkor döbbentem rá, hogy gyilkosom szinte még gyerek.

– A... trónörökös? – Alig hallhatón leheltem a kérdést.

A fiú tétován az ajtó felé nézett, a kiáltások egyre közelebb értek hozzánk. Látásom végleg elhomályosult, így lehunytam szemeimet.

A fiú túl sokáig várt a válasszal, már nem hallottam.

...

Amint újra kinyitottam szemeimet, már nem éreztem többé fizikai fájdalmat. Testetlen lélekemlék voltam már csupán. A gomolygó sötétség barátságtalanul rám mordult, majd egymás után kék lángocskák kezdtek felgyulladni körülöttem. Imbolygó táncot lejtve párokba rendeződtek, lángjuk vízszintesen kezdett lobogni. Miközben egyre keskenyedtek, a közepükön apró fekete lyukak keletkezett. A hunyorgó fényekben egyszer csak szemeket véltem felfedezni, majd lassanként kirajzolódtak az orrok, szájak, fülek és hajak is.

– Felség – A túlvilági hang betöltötte a teret, majd szembe találtam magam a két bátyámmal, három öcsémmel és hét unokabátyámmal, kiknek megölésére én magam adtam ki a parancsot a titkos hadtestnek. –, légy üdvözölve!

Most mind megérezték a vérszagot és körém gyűltek, hogy az évek alatt elkorcsosult és cafatokra szakadt lelkemből lakmározzanak.

Már nem voltak érzéseim, így tisztán láthattam minden cselekedetem, amit életem során elkövettem. Csak ennyit mondtam.

– Jó étvágyat!