Mivel itt dolgozok, mindenkiről kialakult egy kép a fejemben. Egyfajta első benyomás, de annál nem több.
Az az ember például, közvetlenül az ajtó mellett, adócsaló. Még a szeméből is süt a sunyiság, vonásai is ezt a látszatot erősítik meg: apró szemek, keskeny orr és mindig grimaszra húzódó ajkak.
Kicsit távolabb kopaszodó férfi ült. Gyilkos. Valójában elég jámbor teremtés, de hirtelen haragú. A lányával beszélgetett egy csésze kávé mellett, de a lányon látszódott, hogy már menni akar.
Mellettük ült a sakkozó páros. Nő és báty, cyberbűnözők. A báty lenyomozta és megfélemlítette húga zaklatóit, kacinfántos, de főképp törvénybe ütköző módon. Az ügyben a hátsó sarokban meghúzódó férfi is benne volt. Az egyik zaklató. Gyanús társával az asztal felett áthajolva beszélgetett, az idegen szájában meggyújtatlan cigaretta fityegett.
Aztán a férfi a feleségével. Érdekes eset. A férfi szó szerint kivetkőzött magából az utca közepén, a feleségével most a válóper papírjait jöttek rendezni.
Még egy érdekes ember, aki egyedül üldögélt. Bankrablást kísérelt meg, de olyan nemtörődöm módon, hogy maga sétált a rendőrök elé, mikor azok megérkeztek a helyszínre. Egész itt töltött ideje alatt csak ül, nem találkozik senkivel, nem eszik, nem iszik. Pedig mindig figyelem, hátha megtudok róla valami újat. Vajon mi lehetett a motivációja?
Az órámra pillantok: még negyed óra.
Ismét a vendégek felé fordulok. A válóban lévő pár között tapintható a feszültség, a testvérpár minden figyelmét a sakkjátszmára irányítja. A zaklató feléjük pillantgat.
Elfogy a sültkrumpli, a papírzacskó zörögve a padlóra hull.
Sóhajtok.
Szedhetem föl a munkaidő végén.
Később ismét az órámra nézek. Letelt az idő.
- Rendben, emberek, lejárt az idő! Megkérek minden látogatót, hogy hagyja el a termet, a rabok pedig a másik ajtón egyes sorban távozzanak!
Megfogott az utolsó pillanatig. Nem tudtam kitalálni a csavart. Végig arra gondoltam, hogy szegény fickó, minek dolgozik itt? Ez veszélyes...
VálaszTörlés