Babu Miriel - A vonal megszakadt

Seung már korán reggel kipattant az ágyból, magára ráncigálta melegítőnadrágját, zokniját, felkapta a kisasztalán heverő tolltartóját és füzetét, majd kiosont a gyerekszobából. Kapkodva szedte a lábait, ám hirtelen lelassított. Szülei hálószobája előtt lábujjhegyen, hangtalanul osont el, majd ismét futásnak eredt, belelépett a cipőjébe (ki sem kötötte, hogy rendesen belebújjon, csak letaposta a lábbeli sarkát).

Behajtotta maga mögött a ház ajtaját és a kert felé fordult. A korai napsugarak arany keretet adtak a fáknak, bokroknak és a kert távolabbi végében álló pavilonnak, harmatcseppek csillogtak a füvön, halk madárdal szűrődött ki az ágak közül. Seung arcára mosoly kúszott.

Meggondolva magát inkább levette a cipőt és a zoknit, s mezítláb gázolva bele a fűbe élvezte a hideg vizet és a fűszálak csiklandozását. Anyukája kitért volna a hitéből (pedig gyakran áldoznak a házi isteneknek), ha meglátta volna, mit művel a kisfia.

Seung a pavilon felé sétált, meg-megállva közben, hogy megcsodálja a fák virágait, a zümmögő méheket, a tovalibbenő pillangót, az égen úszó felhőpamacsot. Ihletet gyűjtött. A padra lehuppanva aztán felcsapta a füzetet, belekotort a ceruzái közé és rajzolni kezdett. Először csak egy vázlatot firkantott le, aztán újra meg újra kifelé pillantva a pavilonból elkezdte megalkotni a részleteket. Annyira elmerült a munkában, hogy észre sem vette közeledő édesanyját.

- Seung! - A nő hangja álmosan csengett, pizsamában és papucsban volt. - Már megint mit csinálsz ilyen korán?

- Rajzolok - felelte a fiú, fel sem pillantva a rajzból.