Hosszas várakozást követően végre megérkezik a forró kávé, amit megrendeltem az egyik jól menő kávézóban. Épp csak a számhoz emelem a bögrét, amikor megszólal a telefon éles dallama.
– Helló...? – kérdezem, de bele vág a szavamba egy síró női hang.
– Kérem, segítsen! A férjem eszméletlen – hadarja egy szusszal, hogy elsőre nem is értem meg őt.
– Tessék? – dadogom értetlenül. Megnézem a képernyőt: ismeretlen szám hív. – Elnézést, téves...
– EGY CSAVARHÚZÓ ÁLL KI A MELLKASÁBÓL! – sikítja hisztérikusan. Nem válaszolok azonnal. Jó néhány percbe bele telik, hogy felfogjam, bűncselekmény történt és nem holmi gyerekek szórakoznak. – Akkor.... Akkor nézze meg, hogy lélegzik-e még és, hogy van e pulzusa – dadogom idegesen és meglazítom a nyakkendőmet, ami hirtelen szorítani kezdett. A szívem a torkomban zakatol és a gyomrom görcsbe rándul a hirtelen sokktól.
Rövid csend áll be, amit sietős léptek zaja és a vonal recsegése követ.
– Van... van, de gyenge – válaszolja tanácstalanul. – Mit csináljak?
– Menjen, keressen tiszta törölközőt és nyomja rá a sebre.
– Törölköző... – ismételgeti, de nem mozdul.
– Gyerünk! – szólok rá erélyesen, aztán megpróbálom a pincért leinteni. Az azonban még csak rám sem néz, csak leszedi az asztalról a poharakat.
– Pincér! – szólok erélyesen, de a fiatal fiérfi meg sem hallja.
– Megvan. – hallom a bajba jutott remegő hangját ismét. Mintha egy örökkévalóság telt volna el.
– Most nyomja, amilyen erősen csak tudja. – utasítom és megtörlöm a nadrágomban a kezem.
– De... még mindig vérzik! – újból rá tör a zokogás.
– Csak csinálja! – utasítom idegesen. – Most pedig mondja el, hogy hívják.
– Mi..? Én.. Lisa vagyok – dadogja nehezen.
– Hol lakik, Lisa? – felállok és a pult felé indulok sietősen.
– Nyolcezer ötvenhárom...
– Ez az – bíztatom annak ellenére, hogy engem is egyre jobban elönt a pánik. Lisa azonban ahelyett hogy folytatná, elnémul. Csak az elfojtott zihálását hallom.
– Van itt valaki... – suttogja alig érthetően. – Nyikorgott az ajtó... – hallom a távoli hangját, majd elnémul a vonal.
Ez sokkoló! Alig találok szavakat. Tömör és érdekfeszítő minden egyes szava. Pont annyit tudunk meg a helyzetről mi is, amennyit a főszereplő. Ugyanolyan izgatottak, zavarodottak és kétségbeesettek, mint ő. Elnémult a vonal. Mi már nem fogjuk megtudni, hogy mi történt Lisával, de nagyon erős a sejtetés.
VálaszTörlés