Sümegi Emília - Kiálts!

A/N: Ez a mostani írás nem a saját világomban játszódik. Jött az ötlet, de nem lehetett volna szépen átültetni. Bár a fő irány és terv továbbra is, hogy a saját világomban játszódó szösszeneteket osszak meg, egy-két ilyen kivétel előfordulhat még a későbbiekben.

– Tehát nem emlékszik, kisasszony?

– Nem igazán.

– Jó… Akkor próbáljuk meg máshonnan – mondta türelmetlenül a zömök férfi és megvakarta az állát. – Volt fegyver a támadónál?

– Nem volt.

– Fenyegette magát?

Mielőtt a lány válaszolhatott volna, egy magas, középkorú, gondozott szakállú férfi kaján hangon közbeszólt:

– Nem kellett fenyegetnem. Jött magától.

A barna hajú lány tekintete ijedten rebbent a szemüveges férfi felé, majd a bíró rögvest koppanó kalapácsára.

– Csendet! – Utasította amaz a vádlottat. – Folytassa! – Intett állával az ügyésznek.

Ő biccentett, már kérdésre nyitotta a száját, s miközben közelebb lépett a lányhoz, hogy eltakarja előle feltételezett támadóját, megigazította szemüvegét.

Ekkor hirtelen megfordult a világ. A lány újra a szobájában érezte magát. Látta az olvasólámpa fényétől sárgás könyvlapot, ismét hallotta, ahogy mögötte megnyikordul az ajtó. Felkelt az íróasztal mellől, és megfordult. Kirajzolódott annak az embernek a nyurga alakja, akinek a közelsége már korábban is feszélyezte. Kellemetlenül érezte magát mellette, bántónak találta a tréfáit, és bár nem tudta volna megfogalmazni miért, de kínos volt vele kettesben maradnia.

Az utca felől egy közeli szórakozóhely zenéje hallatszott be a nyitott ablakon keresztül. A szél meglibbentette a függönyt.

– Hallod ezt? – kérdezte a férfi.

A lány, bár szó nem jött ki a száján, bólintott. Úgy érezte, egy idegen biccent.

– Ezt a dalt soha nem fogod elfelejteni.

Egy hang a fejében figyelmeztette: Kiálts! A férfi megigazította szemüvegét és közelebb lépett. Kiálts! Hallotta a szomszéd szobából átszűrődő beszéd zaját. Kiálts! De ő csak állt bénán. Némán.

– Tehát megfenyegette magát?

– Igen.

– Védekezett?

– Nem

– Tudta, hogy a szomszéd szobában ott a nagynénje?

– Igen.

– Kiáltott segítségért?

– Nem – a lány hangja egyre halkabb lett.

– Miért nem?

– Nem tudom.

– Mondja, meg tudná indokolni legalább egyetlen döntését ésszerűen?

– Nem.

– De miért?

– Mert ott nem voltak döntések.