Boldog volt egyszerű, békés mindennapjaival. A kis településen mindenki ismerte a másikat, vigyáztak és odafigyeltek egymásra. Ebben rejlett az erejük, és ezért kerülte el őket minden bánat és baj.
Ám elég volt egyetlen éjszaka, hogy a fiú élete örökre megváltozzon.
Augusztusi, meleg este volt. A falu népe, mint minden évben ilyenkor, ünnepséget tartott a hulló csillagok cikázó fénye alatt.
A fiúnak aznap korán elege lett a részeg kiabálásokból és gátlástalan viselkedésből. Csendben, egyedül akarta figyelni az eget.
A falutól nem messze egy tisztás volt, ahová nem ért el a zsivaj és a máglya fénye. Elterült a hűvös talajon úgy, mintha puha dunyha közé feküdne. Bőrén érezte a fű óvatos cirógatását, hallotta az éjszakai állatok halk neszezését.
A csillagok pedig csak hulltak, egyik a másik után, nem törődve a földi halandók ostoba életével.
A fiú észrevette, hogy az egyik fénynyaláb nem tűnik el olyan gyorsan, mint a többi. Sőt, mintha egyre ragyogóbb lenne… és egyre közelebb érne hozzá.
Villanásnyi pillanat volt az egész. A csillag közvetlenül fölötte szállt el. Olyan közel, hogy a belőle áradó hő szinte égette a bőrét.
Érezte, hogy valami a szemébe hull. Először azt hitte a föld porát kavarta fel a szél, ám a látása nem akart kitisztulni.
Úgy gondolta, csillámport szórtak a szemébe, mert mindent ragyogóbban látott, mint előtte. Szinte elfelejtette, hogy éjszaka van, mert a fény a nappali órákra emlékeztette. Mintha tűzijáték rakéta robbant volna íriszében.
Aztán a csillogás szép lassan eltűnt, a szúró érzés fokozatosan enyhült.
A fiú szívében a pánik mégis nőtt, mert érezte, hogy lelkében valami egészen újfajta tűz kapott lángra.
Egy erő, amit még nem érthetett.
A fiú neve Merlin volt.
Szeretem a varázslatokat, szeretem a jól odaillesztett utolsó mondatokat... ez a leírás jól illik a 300-as kerethez.
VálaszTörlés