– Van, amikor egy telefonhívás többet ér, mint a pénz –
A poros könyvekkel, családi képekkel és régi, tömzsi fabútorokkal telezsúfolt nappali túlsó sarkában felharsan a telefon krákogó hangja. Hosszú percek telnek el a fájó lábaim és a derekam miatt, mire feltornázom magam a kemény karosszékből és odacsoszogok.
– Hogy vagytok ma, Anyuka? Kell segíteni valamiben? – szólal meg egyből Howard a vonal másik oldalán, ahogy felveszem a kopott kagylót. A munkagépek éles háttérzaja mellett alig hallom a rekedtes, halk és meggyötört hangját. Elszorul a szívem. Még le sem telt abban a kocsmában a napja, már a gyárban gürcöl. Nem tudom, a lakáshitelből ki fog-e egyáltalán valaha is kászálódni. Tönkre fogja tenni magát, és a gyerekek még csak segíteni sem tudnak neki, mert annyira picik. Bár elfogadta volna azt a kevés kis pénzt, amit az ápolónőre fizettünk ki sóhajtok, főleg, hogy az az átkozott nőszemély nem is jár rendszeresen. Példát vehetne Howardról, ő még akkor is ránk telefonál, ha nincs sok ideje.