Brukú - A létezés bizonyítéka

– Laetetia –

Naya még egy párnát nyom a fejébe, hogy ne hallja a szomszédságában lévő két luxus hotelből nonstop áradó disco zenét és ricsajt. Nincs sok haszna. Bosszúsan lerúgja magáról a takarót és a párnákat a koszos ablaknak hajítja. Az utcáról beözönlő hologramok neonfényei pedig mintha gúny űznének belőle, olyan hevesen vibrálnak és töltik meg ugrálva a kicsi lakás minden egyes szegletét és az abban halmokba dobált szennyesét és szemetét.

– Dögölj meg! – Szitkozódik a torkába ültetett protézistől recsegős hangon, aztán becsukja az egyetlen ép szemét, ami állandóan ég a fáradságtól és a neon fényektől, hátha ezt a napot is át tudja aludni. Így nem kell azzal foglalkoznia, hogy már csak az a pár löncshúsos konzerve maradt, amitől már undorodik, sem azzal, hogy az életének semmi értelme. Sehová nem veszik fel dolgozni és a szülei nem támogatják mondván, hogy tanuljon a saját hibáiból.

Ekkor valami puffan a bejárati ajtóban. Nem, inkább mintha vergődne. Naya kikászálódik az ágyából és kikerülve egy nagyobb sáros foltot a kopott szőnyegén kinyitja a kék fotocellás bejárati ajtaját.

– Bassza meg... – csúszik ki a száján, ahogy meglátja a küszöbén a sérült görényt. Hiányzik a hátsó mechanikus lába, vérvörösek a szemei a fájdalomtól és kilátszanak a bordái. A lány azonnal felkapja és beviszi a lakásába. Felkapja az ágy háttámlájáról a törölközőt és óvatosan belecsavarja a szenvedő állatot. Az nyüszít fájdalmában, de belefúrja magát a rojtos anyagba. Naya gondolkodás nélkül megbontja az utolsó konzervét és egy műanyag villával etetni kezdi a görényt. A szerencsétlen állat úgy veti rá magát, hogy az evőeszközt is bekapja. – Mind a tiéd, nyugalom – csitítgatja kedvesen, miközben valami forróság terül szét a lány mellkasában, amit még sosem érzett. Egy bizsergés, egy érzés, hogy neki meg kell mentenie az állatot, életben kell tartania. És ehhez neki is élnie kell.

– Most akkor ki ment meg kit? – kérdezi a habzsoló kisállattól kissé összezavarodottan.