Óvatos, erőtlen léptek az éjszakában. A városba vezető úton két ember közelít, egyikük szamárháton, arcukat elrejti a csillagfény elől a fejükre borított kámzsa.
A város eközben lassan aludni tér, a lapostetős házakban sorra alusznak ki a fények. Az egyik lakóhely ablakán apró kislány kukucskál ki. Bámul, majd hátrafordul szüleihez, akik az asztalnál beszélgetnek gyertyafénynél.
– Valakik jönnek az úton!
Az apa válaszol, épp csak odapillantva:
A kislány visszafordul az ablakhoz, a páros épp egy távolabbi ház ajtaján kopogtat. Rövid időre fény vetül az utcára, megvilágítva egy férfi és egy nő arcát, majd az ajtó becsukódik. A páros folytatja útját.
A kislány figyeli, ahogy ez a jelenet még egy párszor megismétlődik, majd izgatottan ismét szülei felé fordul.
– Mindjárt ideérnek!
Az apa gondterhelt sóhajjals az ajtóhoz lép, kitárja, a kislány átpillant kitárt keze alatt.
Az utazók arcán reményteli mosoly ül.
- Elnézést a kései zavarásért! - szólal meg a férfi. - A népszámlálásra jöttünk, de sehol nem kaptunk szállást. Be tudnának fogadni egyetlen éjszakára? A feleségem várandós, tudja… Félek, mi történne, ha kint a hidegben töltené az éjszakát.
Az apa ismét sóhajt, kissé beljebb hajtva az ajtót.
– Sajnálom, nincs szabad helyünk.
Apró, sietős léptek az éjszakában. A kislány szalad, kezében batyuval, ki a városból, fel a domboldalon. Elmosolyodik, ahogy meglátja a félig nyitott, apró épületet, és benne az utazókat.
Ahogy közelít, a nő felpillant, arca ragyog, habár az éjszaka még sötétbe burkolja őket.
A kislány szégyenlősen megáll a páros előtt.
– Hoztam nektek ételt. Apa nem akart helyet adni, de nem gonosz ember… – Átnyújtja a csomagot, majd felcsillan a szeme. – Megszületett a kisbaba!
Az anya elmosolyodik.
– Bizony! Istennek hála, erős és egészséges. Örvend a szívem, hiszen nagy dolgokra lesz hivatott…
Az apa hálásan megsimogatja a kislány fejét.
– Köszönjük szépen az ételt, nagyon hálásak vagyunk.
Egyetlen fényes csillag ragyog felettük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése