Liana Rawin - Párbaj

Tisztességes harcnak kellene lennie. Hiszen ez egy hivatalos párbaj.

Mi lehet tisztességes abban, ha ki akarod oltani valakinek az életét?

Most mégis itt állok, karddal a kezemben és lesem ellenfelem minden rezdülését, torkomban dobogó szívvel várom, mikor mozdul.

Mikor veszi kezdetét a párbajunk.

Könnyebb lenne, ha egy szörnyeteg lenne. Ó, mennyivel könnyebb volna, ha gyűlölném. De nincs ilyen szerencsém. Ha a körülmények mások lennének, a barátom lehetne, sőt talán még családtag is. De a körülmények most úgy hozták, hogy meg kell ölnöm.

Odavetnék a húgomat a sötétségnek. Azt mondják a királyság a tét, de ő nem élné túl. Nincs kérdés, hogy kit választok.

Megvédem a testvéremet! Bármi is az ára.

Ha a lelkemet kell adnom, akkor vigyék. De a húgomat nem.

Látom a szándékot... Bármelyik másodpercben...

Mozdul...

Gyors...

Alulról vág, a mellkasom előtt csedülnek össze rövidkardjaink. Ellököm a pengét és kifordulok, oldalról a nyaka irányába csapok. Minél gyorsabban le akarom tudni.

Követi a mozdulatom, ő is fordul velem és elhajol a vágás elől, majd támadásba viszi át a mozdulatot. A hasam felé szúr, én pedig hátraugrom.

Nem vagyok valami jó vívó. Nem katasztrófa, de nem vagyok jó. Ellenfelem, sokkal tapasztaltabb harcos nálam.

De, ha veszítek, magával viszi a húgomat. És ha elviszi...

Most felemelt karddal, lendületből sulyt felém. Odébb csapom a kardot és most én támadok.

Egy...két... Három ütés. De mindet könnyedén hárítja.

Aztán megtántorodik. Botladozva indul el felém és én akármennyire is undorítónak érzem magam miatta, keresztül döföm a karddal. A penge kicsúszik zsibbadó ujjai közül és hörögve kap felém. Eddig láthatatlan húgom véres pengével jelenik meg mögötte. Arca sápadt, de elszánt.

- Bocsáss meg - suttogom ellenfelemnek.

- Elveszünk, a királyságnak vége... küzdeni kell...ellenük - vér folyik végig az állán.

- Mennünk kell - hallom magam mellől a suttogást.

Kézen fogom a húgom és hátat fordítok a holtestnek.