Taszító. Fájdalmas, elérhetetlen vágyakat keltő.
Izzó kéjt és öklendező hányingert.
Egy isten gyermeke. Hamis-e az Isten vagy valóságos, az most mit sem számít, hisz ott van benne a káosz démona.
Aki mindent megígért, hogy aztán mindent elvehessen.
A halott festékkel vászonra vitt élő lélek.
Megsemmisült akarat és akaratos megsemmisülés.
Márványszobor fehér bőrén ejtett fekete seb. Hibátlan alkotás egy hibás helyen.
Segítségért sikoltó erőszak. Halált és fájdalmat szomjazó vágy.
Vér.
Túl sok vér.
Kardból indult vászonra vetülő őrület.
A festék halott, a lélek megtört, a festő halott, az élet eltűnt.
A szobrász vére a Császár arcán.
Hibás...hibás...kínt hozó áldás.
Színház. Fröccsenő hangorkán, vérgőzös orgiák.
Nincsenek már ép elmék, szilánkos a valóság.
Megvág. Húst tép és tudatot hág. Mély őrületből káoszba zuhanó előadás.
Vágás. Gyönyör. Vágás. A tökéletesség átok, nem áldás.
Gyönyörű kín. Néma sikoltás.
A gyilkos agóniája és az áldozat szánalma. Félelem mar a levegőbe. Nincs visszaút. A Gyermek elveszett a saját testében. A festő vászonba zárt őrületében.
A márvány emlékszik. Hűséges művészt, áruló Gyermeket, őrült szerelmest és halált lát.
Túl sok halált lát.
Végtelen háború születik, egyetlen kard miatt. A démon elmét szédít és akaratot szaggat. Kételyt kelt és ábrándot ad. Mindent ígér és végig hallgat.
Az Alkotó nem szeret. A Császár hamis. Hazug Isten.
Jöjj hát fivérem, hit és hűség egymáshoz köt, a szívünk összeér. Kövess engem. Hisz a miénk kohóban, csatában, génekben és laborban alkotott Testvériség.
Összetört, kalapáccsal súlytott, karddal vágott, halott Testvériség.
A kard lesúlyt. Újra és újra és újra.
A háború végtelen mocskát ontja.
A Holló mondja: Sohamár! és tépi, szaggatja az arany Árulót.
Testvér a testvér ellen gyilkos őrülettel. Kínzó, lélekölő öngyűlölettel.
Gyere vissza kicsi Hollóm súgja az Rém és rémülten száll a madár.
Nincs többé bizalom, nincs hűség, nincs többé szeretet.
Elárultak egy Hamis Istent és elbuktuk Mindenünket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése