Leah Hope Eastbrook - Csillagles

Minden olyan nyugodt: tücskök és békák szüntelen neszezése járja át a környéket, amit egy-egy hal csobbanása tör meg, a szél pedig finoman megcirógatja a lombkoronákat. Mélyet szívok a cigarettából és hosszan fújom ki, elengedve minden feszültséget. Behunyom a szemem és azt kívánom, bárcsak örökké tartana ez a pillanat.

A terasz fadeszkái fáradtan nyikorognak, ahogy Jeremy lejön a lépcsőn. Elmosolyodom, a szívem akaratlanul is hevesebben ver. Arrébb csúszom a pokrócon, hogy ő is elférjen.

– Na, láttál már hullócsillagot? – kérdezi, miközben mellém telepszik. Karját a fejem alá teszi és cirógatni kezdi a vállam.

– Még nem – felelem, miközben kifújok egy újabb adag füstöt, majd elnyomom a cigarettát. Az ujjait keresem, és szorosan összefonom az enyéimmel. – Biztos megvárták, amíg ideérsz.

Lágyan végigsimít a karomon, érintése nyomán libabőrös leszek. Egyikünk sem szól, csak hallgatjuk egymás légzését és az éjszaka hangjait. Nem vágyom sem többre, sem kevesebbre, pontosan így képzeltem el az estét.

– Olyan nehéz elhinni, hogy a csillagok, amiket most látunk, már több millió éve halottak. – Fáradt hangját hallva elmosolyodom. – Az egész csak egy hazugság.

– Ettől nem lesz kevésbé szép. – Az oldalamra fordulok, és átölelem Jeremyt. – Én mindig is imádtam őket. Arra emlékeztetnek, hogy mennyi gyönyörű dolog van a világban, amit sokszor nem veszünk észre…

– Mert elvakítanak a problémák, amikkel szembe kell néznünk – fejezi be helyettem a mondatot.

– A számból vetted ki a szót – felelem mosolyogva, majd egy lágy csókot lehelek borostás állára.

Amint visszateszem a fejem a pokrócra, egy hosszú fénycsóva szeli át az égboltot. Behunyom a szemem és egyetlen dolgot kívánok: minden maradjon olyan, amilyen most. Pár pillanatot várok, mielőtt tekintetem ismét a csillagokra szegezem.

– Kívántál?

– Igen.

– Elmondod? – Jeremy felkönyököl, szemében kíváncsiság csillog.

– Akkor nem válik valóra – elmosolyodom. Közelebb hajolok hozzá, hogy ajkaink lassú, szenvedélyes táncba kezdjenek. Beleveszem a mámorító bizsergésbe, ahogy a bőrünk egymáshoz ér és felforrósodik.

Talán gyakrabban kellene csillagokat lesnünk.