Tizenkét ember.
Harminc láda hal.
Három napi veszteglés.
Óceán.
A Jégmadár legénysége már minden reményét elvesztette, tétlenül üldögéltek a fedélzeten, hagyva, hogy az áramlat magával sodorja a hajójukat. A kapitány a kabinja ajtófélfáját támasztotta, a kormányos felcsapta mindkét lábát a kormányra, s a halászok egy tagjával kártyázott egy üres hordó tetején.
-.-.-
Egy csapat hal.
Nem maradt üres láda a fogásnak.
Lemenő nap.
Fátyolfelhők a rózsaszín horizont felett.
Horkolás.
Egy pár figyelő szem.
- Hé. - A kormányos megkocogtatta a halász vállát, aki a hajó orrában a távolt fürkészte. - Add fel, gyere inkább aludni. Ez a lélekvesztő úgyse visz minket haza.
A halász megrázta a fejét.
- Valakinek őrködnie kell.
Sóhaj.
- Tessék. - A kormányos vékony üveget nyújtott át a virrasztó férfinak. - Az utolsó adag rumom, de legalább felmelegít az éjszaka.
Mosoly.
- Köszönöm.
-.-.-
Ezernyi csillag.
Tejút.
Ezüsthíd a cakkozott vízen.
Hullámok hangja, ahogy a hajó orrának csapódnak.
Lágy ringatózás.
A halász egész éjjel virrasztott, néha-néha kortyolva egyet az italból, amit kapott. A horizontot kémlelte minden percben, figyelte a hullámok irányát, a szél változását, jelet keresve, ami megsegíti őket. Lassan már negyedik napja sodródtak tehetetlenül, a hajó irányíthatatlanná vált, ők pedig csak vártak, hogy megtalálják őket. Ismeretlen vizeken jártak, a csillagok sem tudtak utat mutatni, olyan messzire kerültek a halászterületüktől.
A halász felpillantott a fénypettyektől tarkított égre.
Remény. Csak ez maradt nekik.
-.-.-
Hangosan csapdosó víz.
Sós permet.
Metsző, hideg szél.
Reggeli, éles fény.
Sirályok.
- Sirályoook! - A kiáltás végigzengett a Jégmadár fedélzetén, felébresztve a legénységet. Az emberek döbbent arccal, libabőrös karral léptek ki a hajnali levegőre, mind egy pontra meredve. A kapitány kilépve a kabinból távcsövet emelt szeme elé, ajkára mosoly kúszott.
- Igazad van! - Ez a virrasztó halásznak szólt. - És ahol sirályok vannak…
- Ott lennie kell szárazföldnek is - fejezte be a halász a kapitány mondatát. - Megmenekültünk!
Örömujjongás.
A negyedik hajnallal együtt beteljesült a remény is.
Most kész hullámvasúton megyek keresztül. Végre találtam egy napot, amikor sikerül leírnom a gondolataimat a történetek mellé, amikkel elmaradtam. Ej, már írtam valahova korábban is, hogy én, szétszórt mindig elfelejtek az után írni, hogy kikerülnek a blogra, mindig akkor írnék, amikor szerkesztem őket, aztán teljesen kimegy a fejemből. Na, de most itt vagyok, és mint kezdtem, kész érzelmi hullámvasút töményen olvasni és emésztgetni ezeket a sztorikat. Az előbb épp Lyla disztopikus világképével egészen padlótfogtam, annyira elevenen írta le, most pedig itt van előtt a a Hajnal... a remény és úgy érzem, újabb energialöketet kaptam, hogy folytassam!
VálaszTörlés