– Akkor ki mit talált? Igen, Tóth? – szólalt meg hirtelen Kiss.
– Az ősz az elmúlást jelképezi – felelte Zsófi kijátszva gyorsan az egyetlen képet, ami mindenhol ugyanazt jelentette, és amelyet sikerült is megjegyeznie.
– Helyes. Szegedi? – fordult máris egy újabb diák felé.
– Az „arany ágak” az értéket szimbolizálhatják...
– Utána a „csupasz karok”, a faágak a halált...
– A „hajnal” a reményt...
– Ezek mind helyesek – bólintott Kiss tanárnő, majd kezébe vette a maga szöveggyűjteményét, és sorról-sorra haladva kielemeztette az osztállyal az egészet.
Zsófi szorgalmasan jegyzetelni kezdett, és nem győzött csodálkozni azon, mi mindent észrevesznek az osztálytársai, és azon, hogy ez a rengeteg jelentés egyáltalán nem hat "Mire gondolhatott a költő" típusú viccnek, hanem tényleg olyan, mintha ott lenne.
– Van valakinek kérdése a verssel kapcsolatban? – kérdezte Kiss tanárnő úgy huszonnégy másodperccel a kicsöngő előtt. Egyszerű, ártatlan kérdésnek tűnt. Senki nem jelentkezett. – Rendben, ha mindenki ennyire érti, akkor jövő hét kedden a történelem órát elcserélem Jakab tanár úrral a szerdai irodalomra, és duplaórás verselemzést írunk. A már begyakorolt pontok szerint haladva kell kielemezni a kapott verset.
Zsófi körül hirtelen elsötétedett a világ. Verselemzés? Duplaórás? Neki annyi. Ráadásul Kiss tuti olyan verset fog választani, aminek nincs fent a neten normális elemzése.
– Haaaajni, meeeents meeeeg! – borult Zsófi látványosan a könnyeivel küszködve a padra. Barátnője együttérzően meglapogatta a hátát.
– Ne félj, van remény!
– Nekem ugyan nincs. Egy fikarcnyi se. Még egy csíknyi pirkadat se jut – sóhajtott panaszosan Zsófi.
Következő hét keddjén hiába kelt fel reggel a nap, Zsófi úgy érezte, a sötétség még mindig ott van körülötte. Aztán a második szünetben bejött Hangay és vigyorogva közölte, hogy Kiss beteget jelentett.
– Hajnalodik – suttogta boldogan Zsófi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése