– Üdvözlöm, kapitány! Válassza ki a kívánt jelenetsort!
A kompon telepesek utaztak, akik a Zöld övezetből egyenesen a Vörösbe tartottak, hogy földműveseként ingyen földhöz juthassanak a nemrég kolonizált bolygók valamelyik holdján. Az út igen hosszú volt, ezért a legtöbb időt álomtalan hibernációban, úgynevezett utazósíkon töltötték a legénység egy részével együtt.
Elsődlegesen az ő számukra volt fenntartva minden modern zónaközi kompon egy holoszint, ahol kedvükre válogathattak az előre legyártott álmok között. Igaz, hogy az utazósíkon töltött idő áll legközelebb a tudomány mai állása szerint a tökéletes öntudatlanság állapotához, ám mégsem volt tökéletes, és az emberek épp tudatának szüksége volt az álmokra!
Galen felkészült a belső ajtó nyílására. Bent, a holoszinten a gravitáció és a levegő összetétele is más volt, mint a hajó többi részén, a tökéletes élvezet és a költséghatékonyság miatt. Egyszerűbb szennyezett, földi levegőt befújni a szellőzőkön át, s kialakítani egy tökéletesen steril belső légzsilipet, mint az agyat stimulálni, hogy huszonegy százalék oxigént, hetvennyolc százalék nitrogént érzékeljen maga körül.
– Szia, kicsim! – Galenhez egy középkorú nő sietett, s csókot nyomott a homlokára. Galen lehunyta a szemeit, hogy ne kelljen éreznie az alak hideg vibrálását és látnia a fakó holoarcot.
– Mesélj, mi történt ma – kérte a nőt, aki halványan elmosolyodott. Az alakja kicsit megingott, ahogy a parancsszó hallatán betöltött a megfelelő programsor.
– Rhut imádja az új kerékpárját – kezdte, majd megtorpant. Arca néhány pillanat alatt éveket öregedett. – Gale, nagyon hiányzol az öcsédnek és nekem is – a háta egész meggörnyedt. – Gale, gyere vissza a Földre!
– Majd egyszer, anya! – Galen ekkor háromszáztizenkilenc éves volt, a Földtől kilencvenhét fényévnyire hajózott. Összesen kétszázhetven évet töltött az utazósíkon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése