A tornateremben megfagyott a levegő, a csöndet csupán egy türelmetlenkedő kéz körmeinek kopogása zavarta meg. Az egyik fiú sóhajtva felállt, majd a bordásfalon felmászva a kosárpalánk mellett kiugró falrész tetejére állt. Lenézett, jó négyméteres magasságban lehetett. Tornaórán többször is játszottak már úgy, hogy fel kellett mászni, de lent matrac várta az ugrókat. Lehunyta a szemét, hogy ne gondoljon a tériszonyára, se a lábában lévő bizsergésre, amit a tavalyi komoly baleset után még mindig érzett. Tudta, hogy egy rossz landolással könnyűszerrel újra eltörheti. És ezt a feladatot adó lány is pontosan tudta, aki lent gúnyosan mosolyogva nézett, melltartója előtt gondosan összefont kézzel.
A fiú kinyitotta a szemét, csupasz felsőtestéről letörölt pár izzadtságcseppet, majd leugrott. Fél lábra érkezett, egy pillanatra mintha fájdalmat érzett volna, majd a lendülettől előreesett. Valaki mellé lépett, felsegítette, majd elvigyorodott. Elméjéből eltűntek a rémképek a kórházi ágyról, amit pontosan fel tudott idézni. Tavaly egy háztetőről esett le, aminek köszönhetően még mindig belesajgott a lába a hirtelen mozdulatokba és soha nem fogja elfelejteni a riadt, szomorú arcokat, amiket félholt állapotban látott saját könnyes szemén keresztül. Megrázta magát, majd visszaült a körbe.
A teremben csak hatan voltak, a középre húzott matracokon helyezkedtek el törökülésbe, körülöttük levetett ruhák, mindenkitől legalább egy felső vagy egy nadrág, a sarokban mindannyijuk zoknijai, kezükben söröspoharak, a kör közepén pedig egy kiürült üveg. A fiú magabiztosan odanyúlt és megforgatta. Reménykedett, hogy előző feladatadójára mutat majd, másodpercekkel később pedig úgy tűnt, a sors meghallotta, ugyanis tényleg ott állt meg. A lány arcán pillanatnyi kétség támadt, de még mindig hűvösen mosolygott. Ő bosszút állt a fiún az őt ért sérelmek miatt, de arra nem gondolt, hogy visszakapja. Tompán érzékelte, ahogy a srác elővesz egy öngyújtót és arra utasítja, hogy gyújtson fel kint egy kupac falevelet. Szeme előtt egy égő ház képei jelentek meg, de már nem volt visszaút.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése