Lyla - Csillagles

A szikla szélén két lány ült, csöndben figyelték az előttük elterülő nagy tavat és a végtelen erdőt. Mögöttük a sátrak lakói elcsendesedtek, csupán farkasok köröztek nesztelenül, az egyik védelmezően meg is állt mellettük. A fáklyákat eloltották, és csak a halvány ezüstös fény derengett a táborhely körül.

– Az kinek a képe? – mutatott fel az égboltra a kisebbik. Larisa nem rég csatlakozott a lányokhoz, és szentelte életét Artemisznek. Az istennő elmosolyodott. A jelenlétében még jobban kirajzolódott a hold erős fénye, és a csillagok, amik bevilágították az egész környéket.

– Az a Kígyótartó, Aszklépiosz. Az unokaöcsém volt, az ókor egyik nagy tudósa, a gyógyítás istene. Kheirón tanította, és ő fektette le az orvostudományok alapjait. Sajnos túl messzire ment, mert a halál törvényeit szegte meg, így Hádész közbelépett.

Lyla - Szépség

A tükör előtt állt, és magát nézte.

– Annyira szép vagy! – hangzott az egyik „barátnője” szájából.

Utálta a haját, nem lehetett vele semmit kezdeni. A fésű nem segített rajta, sehogy sem állt és nem tudta megtalálni a megfelelő stílust.

– Úgy szeretnék olyan lenni, mint te! – A szobatársát se érezte soha közel magához.

Az arca egyáltalán nem volt szimmetrikus vagy arányos, az orra túl pici, a szája csak egy vékony vonal, a szemei pedig túl nagyok.

– Lélegzetelállító vagy – suttogta a fülébe a fiú, aki később kegyetlenül elhagyta.

Lyla - Ébredő Pokol

Beköszöntött a béke korszaka, az emberek megnyugodtak és boldogan folytatták a kis életüket. Mindenki reménykedve gondolt a jövőre, egy szép világot látva, amiben gyermekeik és unokáik vidáman élhettek. Ez egy ideig így is maradt, aztán valami megváltozott. Először csak egy-két furcsa halálesetről számoltak be a hírekben, könyörtelen gyilkosságok bolygatták fel a városok mindennapjait. Aztán megnőtt a balesetek száma, a kórházakban ismét nagy lett a forgalom. Bár nyár közepe volt, az idő rosszra fordult, egyszer még a hó is esett. Különös alakok bukkantak fel több helyen is. Először siető, láthatóan aggódó személyek, de ők ártatlannak tűntek. Aztán hirtelen több úriember is megjelent

Lyla - Meghívás a Pokolból

Gyere, lépj közelebb, nézz körbe. Szívd be a bűn csábító mézes-mázas illatát és engedj a kísértésnek. Hagyd, hogy magával ragadjon a pillanat heve és élvezd. Ne próbáld megbánni. Idézd fel magadban a perceket, mikor hagytad, hogy az igazi éned eluralkodjon rajtad. Mikor hagytad, hogy a szíved, a vágyaid vezéreljenek és rossz voltál. Mikor ártottál másoknak és akármennyire próbáltad tagadni, még élvezted is az egészet. Mikor ösztönből cselekedtél, reflexből és ezt te is tudtad, hiába szeretted volna elnyomni az érzéseidet.

Lyla - Roham

Hirtelen minden lelassul körülöttem, akaratlanul is kiszorítom a környezetemet. Egyedül maradok a kínjaimmal. Tompán érzékelem, hogy kapkodva veszem a levegőt, fulladok, a tüdőm oxigén után szomjazik. Összerogyok, hirtelen nem vagyok képes megtartani a saját súlyomat. Félek. Nem tudom, mitől, de rettegek. A gyomrom összeszűkül, rosszullét kerülget és legszívesebben visszahánynám, amit aznap ettem. Homályosan látok, de még így is érzékelem, hogy remeg a kezem, ahogy próbálok megtámaszkodni. Hihetetlenül szédülök, ahogyan összekuporodom a fal mellé. Fázom. Érzem, ahogy ráz a hideg és vacogok. Szinte hallom a szívverésemet, ahogy eláraszt a pánik. A légszomjam elviselhetetlen, egyre inkább próbálom beszívni a levegőt, de nem megy. Gombóc nőtt a torkomban, ami nem engedi. Érzem, ahogy szinte fuldoklom. Alig látok, mintha lépteket hallanék, de már nem tudom, mi valóság. A félelem olyan hullámban tör rám újra, hogy az egész testem beleremeg. Tehetetlen vagyok. Legszívesebben ordítanék, de nem jön hang a torkomból. Minden porcikám fáj, úgy érzem, nem bírom tovább.

Lyla - Éjféli suttogások

– Jajj, mindjárt éjfélt üt az óra! Hol lehetnek már? – A csöndben még a suttogó, cincogó neszek is hangosnak hatottak. Az apró talpacskák sietős topogása elhalkult, mikor a padlásra értek és felmásztak az ablakhoz. Valahol messze egy kastély varázslatos fényei ragyogtak, az apróságok pedig izgatottan, megbabonázva bámulták a távoli csodát. Felettük madarak repkedtek türelmetlenül, és ahogy egyre közeledett a nagymutató a tizenketteshez, csöndes pánik uralkodott el a házban.

– Mi lesz, ha nem érnek vissza? – kérdezte egy magas lány hang, megpróbálva minél halkabban suttogni. Tudta, hogy ha a macska felébred, a fiúk nélkül nem tudnak mit kezdeni vele.

Lyla - Veszélyes játék

A tornateremben megfagyott a levegő, a csöndet csupán egy türelmetlenkedő kéz körmeinek kopogása zavarta meg. Az egyik fiú sóhajtva felállt, majd a bordásfalon felmászva a kosárpalánk mellett kiugró falrész tetejére állt. Lenézett, jó négyméteres magasságban lehetett. Tornaórán többször is játszottak már úgy, hogy fel kellett mászni, de lent matrac várta az ugrókat. Lehunyta a szemét, hogy ne gondoljon a tériszonyára, se a lábában lévő bizsergésre, amit a tavalyi komoly baleset után még mindig érzett. Tudta, hogy egy rossz landolással könnyűszerrel újra eltörheti. És ezt a feladatot adó lány is pontosan tudta, aki lent gúnyosan mosolyogva nézett, melltartója előtt gondosan összefont kézzel.

A fiú kinyitotta a szemét, csupasz felsőtestéről letörölt pár izzadtságcseppet, majd leugrott.