18. hét - A létezés stratégiája

 Yoh!

Előző héten ügyes módon nem készítettem el időben a vasárnapi posztot, így a 17. héthez nem került "A" cím. Emellett az is kimaradt így, hogy külön is bemutassam az Álmodni címhez készített különleges "pecsétet". Nézzetek szét a 16. hét írásai közt, ahol az egyikhez animált pecsét tartozik.

18. hét:

Stratégia / A létezés bizonyítéka

Zsazsi - Hajnal

Zsófi unottan támasztotta a fejét. Hiába mondta Kiss, hogy öt percet ad, az sosem volt öt perc.

– Akkor ki mit talált? Igen, Tóth? – szólalt meg hirtelen Kiss.

– Az ősz az elmúlást jelképezi – felelte Zsófi kijátszva gyorsan az egyetlen képet, ami mindenhol ugyanazt jelentette, és amelyet sikerült is megjegyeznie.

– Helyes. Szegedi? – fordult máris egy újabb diák felé.

– Az „arany ágak” az értéket szimbolizálhatják...

– Utána a „csupasz karok”, a faágak a halált...

– A „hajnal” a reményt...

Babu Miriel - Hajnal

Egy hajó.

Tizenkét ember.

Harminc láda hal.

Három napi veszteglés.

Óceán.

A Jégmadár legénysége már minden reményét elvesztette, tétlenül üldögéltek a fedélzeten, hagyva, hogy az áramlat magával sodorja a hajójukat. A kapitány a kabinja ajtófélfáját támasztotta, a kormányos felcsapta mindkét lábát a kormányra, s a halászok egy tagjával kártyázott egy üres hordó tetején.

Lyla - Csillagles

A szikla szélén két lány ült, csöndben figyelték az előttük elterülő nagy tavat és a végtelen erdőt. Mögöttük a sátrak lakói elcsendesedtek, csupán farkasok köröztek nesztelenül, az egyik védelmezően meg is állt mellettük. A fáklyákat eloltották, és csak a halvány ezüstös fény derengett a táborhely körül.

– Az kinek a képe? – mutatott fel az égboltra a kisebbik. Larisa nem rég csatlakozott a lányokhoz, és szentelte életét Artemisznek. Az istennő elmosolyodott. A jelenlétében még jobban kirajzolódott a hold erős fénye, és a csillagok, amik bevilágították az egész környéket.

– Az a Kígyótartó, Aszklépiosz. Az unokaöcsém volt, az ókor egyik nagy tudósa, a gyógyítás istene. Kheirón tanította, és ő fektette le az orvostudományok alapjait. Sajnos túl messzire ment, mert a halál törvényeit szegte meg, így Hádész közbelépett.

Lyla - Szépség

A tükör előtt állt, és magát nézte.

– Annyira szép vagy! – hangzott az egyik „barátnője” szájából.

Utálta a haját, nem lehetett vele semmit kezdeni. A fésű nem segített rajta, sehogy sem állt és nem tudta megtalálni a megfelelő stílust.

– Úgy szeretnék olyan lenni, mint te! – A szobatársát se érezte soha közel magához.

Az arca egyáltalán nem volt szimmetrikus vagy arányos, az orra túl pici, a szája csak egy vékony vonal, a szemei pedig túl nagyok.

– Lélegzetelállító vagy – suttogta a fülébe a fiú, aki később kegyetlenül elhagyta.

Lyla - Ébredő Pokol

Beköszöntött a béke korszaka, az emberek megnyugodtak és boldogan folytatták a kis életüket. Mindenki reménykedve gondolt a jövőre, egy szép világot látva, amiben gyermekeik és unokáik vidáman élhettek. Ez egy ideig így is maradt, aztán valami megváltozott. Először csak egy-két furcsa halálesetről számoltak be a hírekben, könyörtelen gyilkosságok bolygatták fel a városok mindennapjait. Aztán megnőtt a balesetek száma, a kórházakban ismét nagy lett a forgalom. Bár nyár közepe volt, az idő rosszra fordult, egyszer még a hó is esett. Különös alakok bukkantak fel több helyen is. Először siető, láthatóan aggódó személyek, de ők ártatlannak tűntek. Aztán hirtelen több úriember is megjelent

Zsazsi - Álmodni

Az űrkomp belső fényei kissé hunyorogni kezdtek, mikor a hatalmas jármű keresztülsiklott egy újabb foton viharon. Galen Finch kapitány megállt, míg a fény teljesen vissza nem tért, majd belépett a B2-es holofedélzet légzsilipjei közé.

– Üdvözlöm, kapitány! Válassza ki a kívánt jelenetsort!

A kompon telepesek utaztak, akik a Zöld övezetből egyenesen a Vörösbe tartottak, hogy földműveseként ingyen földhöz juthassanak a nemrég kolonizált bolygók valamelyik holdján. Az út igen hosszú volt, ezért a legtöbb időt álomtalan hibernációban, úgynevezett utazósíkon töltötték a legénység egy részével együtt.

Brukú - Álmodni

Perzselő sivatagról álmodom. Próbálok sétálni a forró homokban, de a melegtől felhólyagosodott lábam egyre jobban elsüllyed benne. Nincs erőm kihúzni. Összerogyok. A kezeimet megégeti a forró homok. Felkiáltok, de a kicserepesedett szám egyből felszakad. Épp csak letörlöm a kiserkenő, sűrű vért, amikor vakuk villannak fel körülöttem. Előbb egy nagy, aztán sok kicsi egymás után. Hunyorgok, de egy erős hűvös fuvallat mindent elsöpör. Nagy levegőt veszek, bármennyire is égeti a kiszikkadt tüdőmet.

Babu Miriel - Álmodni

Az álom egyike azoknak a fontos értékeknek, amik összekötik az embereket. Hiszen mindenki álmodik egyszer ugyanarról.

Azt mondod, nem?

Lefogadom, hogy álmodtál már újra az óvodáról, vagy arról, hogy repülsz, pár láb magasan lebegve a föld felett, és érezted, ahogy a gravitáció a föld felé vonz. Álmodtál már menekülésről, ahol valamilyen láthatatlan erő visszatartott, te pedig próbáltad lerázni az akadályt, míg üldöződ a nyomodban volt. De soha nem kap el, hiszen csak álmodsz.

Lyla - Meghívás a Pokolból

Gyere, lépj közelebb, nézz körbe. Szívd be a bűn csábító mézes-mázas illatát és engedj a kísértésnek. Hagyd, hogy magával ragadjon a pillanat heve és élvezd. Ne próbáld megbánni. Idézd fel magadban a perceket, mikor hagytad, hogy az igazi éned eluralkodjon rajtad. Mikor hagytad, hogy a szíved, a vágyaid vezéreljenek és rossz voltál. Mikor ártottál másoknak és akármennyire próbáltad tagadni, még élvezted is az egészet. Mikor ösztönből cselekedtél, reflexből és ezt te is tudtad, hiába szeretted volna elnyomni az érzéseidet.

Lyla - Roham

Hirtelen minden lelassul körülöttem, akaratlanul is kiszorítom a környezetemet. Egyedül maradok a kínjaimmal. Tompán érzékelem, hogy kapkodva veszem a levegőt, fulladok, a tüdőm oxigén után szomjazik. Összerogyok, hirtelen nem vagyok képes megtartani a saját súlyomat. Félek. Nem tudom, mitől, de rettegek. A gyomrom összeszűkül, rosszullét kerülget és legszívesebben visszahánynám, amit aznap ettem. Homályosan látok, de még így is érzékelem, hogy remeg a kezem, ahogy próbálok megtámaszkodni. Hihetetlenül szédülök, ahogyan összekuporodom a fal mellé. Fázom. Érzem, ahogy ráz a hideg és vacogok. Szinte hallom a szívverésemet, ahogy eláraszt a pánik. A légszomjam elviselhetetlen, egyre inkább próbálom beszívni a levegőt, de nem megy. Gombóc nőtt a torkomban, ami nem engedi. Érzem, ahogy szinte fuldoklom. Alig látok, mintha lépteket hallanék, de már nem tudom, mi valóság. A félelem olyan hullámban tör rám újra, hogy az egész testem beleremeg. Tehetetlen vagyok. Legszívesebben ordítanék, de nem jön hang a torkomból. Minden porcikám fáj, úgy érzem, nem bírom tovább.

Lyla - Éjféli suttogások

– Jajj, mindjárt éjfélt üt az óra! Hol lehetnek már? – A csöndben még a suttogó, cincogó neszek is hangosnak hatottak. Az apró talpacskák sietős topogása elhalkult, mikor a padlásra értek és felmásztak az ablakhoz. Valahol messze egy kastély varázslatos fényei ragyogtak, az apróságok pedig izgatottan, megbabonázva bámulták a távoli csodát. Felettük madarak repkedtek türelmetlenül, és ahogy egyre közeledett a nagymutató a tizenketteshez, csöndes pánik uralkodott el a házban.

– Mi lesz, ha nem érnek vissza? – kérdezte egy magas lány hang, megpróbálva minél halkabban suttogni. Tudta, hogy ha a macska felébred, a fiúk nélkül nem tudnak mit kezdeni vele.

Lyla - Veszélyes játék

A tornateremben megfagyott a levegő, a csöndet csupán egy türelmetlenkedő kéz körmeinek kopogása zavarta meg. Az egyik fiú sóhajtva felállt, majd a bordásfalon felmászva a kosárpalánk mellett kiugró falrész tetejére állt. Lenézett, jó négyméteres magasságban lehetett. Tornaórán többször is játszottak már úgy, hogy fel kellett mászni, de lent matrac várta az ugrókat. Lehunyta a szemét, hogy ne gondoljon a tériszonyára, se a lábában lévő bizsergésre, amit a tavalyi komoly baleset után még mindig érzett. Tudta, hogy egy rossz landolással könnyűszerrel újra eltörheti. És ezt a feladatot adó lány is pontosan tudta, aki lent gúnyosan mosolyogva nézett, melltartója előtt gondosan összefont kézzel.

A fiú kinyitotta a szemét, csupasz felsőtestéről letörölt pár izzadtságcseppet, majd leugrott.

16. hét - Keringő felkérés egy Álomban

 

Yoh!

Következő hét szavai egyszerre lehetnek egy habos-babos történet címei vagy akár egy vérfagyasztó jelenet megidézői.

16. hét:

Keringő / Álmodni

Zsazsi - Vérszag

Hangtalanul folydogált a vérem át a bordáim között, végigcsúszott az acélpengén, majd megakadt a markolathoz érve és cseppenként a földre hullott. Homályos, szinte vak tekintettel fordultam vissza a gyilkosom felé. Szinte mosolyoghatnékom támadt, ahogy néztem azt a döbbent, hitetlenkedő képét. Pedig szép arcú fiú volt, és ügyesen mozgott, jó kardforgató volt.

Első kábulatomból éles csendülés riasztott, ahogy a tőröm kihullott elerőtlenedő ujjaim közül. A fiú oldalra pillantott, s habár szükségtelen volt, félrerúgta a tőrt, mielőtt kirántotta volna mellkasomból a pengét, amivel eddig az ágyam széléhez szegezett.

Összerogytam tehetetlen súlyom alatt, fejem előrebillent, de utolsó erőmmel még ismét felnéztem. Fémes nedvesség kúszott fel a torkomból a számba. Hagytam, had folyjon le az államon.

Babu Miriel - Vérszag

Sík mező, kopár és kies, ám azt, hogy egy fa sem nőtt rajta, nem állíthatom. Alig pár óra alatt ezernyi nőtt ki belőlük szerteszét, süntüskeként meredve az ég felé. Vasból kovácsolt hegyük a szikkadt földbe fúródott, vértől lucskos nyelükön tépett zászlók, szétzúzott sisakok lógtak. Sebesült katonák és lovak nehéz zihálása töltötte meg a levegőt, halál és izzadtság szaga keveredett a poréval. Az égen fekete madarak gyülekeztek, egyre lejjebb, egyre kisebb körökben róva útjukat.

Magányos lovas léptetett fel a csatamezőre. Széles válláról fekete köpeny lógott, csuklyája elfedte az arcát, szegélye a földet söpörte. Vér, haj és por tapadt rá. Lovát kikötetlenül hagyta, kardját a nyeregre fektette. Itt már semmi szüksége nem lehetett rá.

15. hét - Véres döntés

 Yoh!

Elrepülnek a napok a nyárra hangolódva. 

15. hét:

Döntés / Vérszag

Zsazsi - Ritmus

Csörren a lánc, reccsen a pad. Ülnek a rabok a sorban. Véreskezű, Kopasz, Dongó, Haramia, Keselyű és Pancser. Lopott, ölt, hazudott, harcolt, ellenszegült, élt. Elfogták, beköpték, tőrbe csalták, kilökték, megtörték. Feladta, elnyomta, megbékélt, bosszút esküdött, megszökött, vegetál.

Csörren a lánc, pattog az ostor. Ülnek a rabok a sorban. Véreskezű, Kopasz, Dongó, Haramia, Keselyű és Pancser. Véreskezű cuppog, Kopasz morog, Dongó motyog, Haramia a padlóra köp, Keselyű a fejével int, Pancser a tengert nézi.

Csörren a lánc. Ülnek a rabok a sorban. Véreskezű, Kopasz, Dongó, Haramia és Pancser. A tenger felmorajlik. Ember a vízben, hulla a vízben.

Csörren a lánc, reccsen a pad. Ülnek a rabok a sorban. Véreskezű, Kopasz, Dongó, Haramia, Barbár és Pancser. Lopott, ölt, hazudott, harcolt, küzdött, élt. Elfogták, beköpték, tőrbe csalták, legyőzték, megtörték. Feladta, elnyomta, megbékélt, bosszút esküdött, figyel, vegetál.

Babu Miriel - Ritmus

Szobjek Áron rendes ember volt.

Mikor pontban 6:30-kor megszólalt az ébresztő (Hasznos reggelt, elvtárs úr! Ideje munkához látni!) felkelt, háziköntöst és papucsot húzott, s kicsoszogott a konyhába. Az interfész, amihez az ébresztő is csatlakoztatva volt, eközben elkezdte forralni a kávéhoz való vizet, a robotkarok két tojást (szigorúan csak kettőt) pottyantottak a serpenyőbe, ami alatt kéken felizzott a sütőlap. Eközben Áron cipőt pucolt, megfésülködött, előkészítette aktatáskáját, meghallgatva a Legfelsőbb Elnök reggeli motivációs beszédét, majd 6:45-kor leült reggelizni. Miután a kávét is megitta, felöltözött (szürkészöld öltöny, szürkészöld nyakkendővel és szürkészöld cipővel), a ház kulcsa pontosan 7:00-kor fordult a zárban, így minden nap pont 8 órára beért az irodába.